-
Ne nézz a szemébe!
-
Tessék? – méregettem egykedvűen. Szemben
ültem vele az asztalnál, és halvány fogalmam sem volt róla, miről beszél.
-
Ha megpróbálod elcsábítani, akár csak
véletlenül, nagy bajban leszel.
-
Ki a fenéről hadoválsz? – pislogtam
értetlenül.
-
Egyrészt, mert June kicsinál, másrészt…
- folytatta, mintha nem szakítottam volna félbe – ne merj más pasira szemet
vetni! Értve vagyok?
Eddig egész kedves volt, most azonban újra előtört
belőle az akaratos énje. Megint birtokolni akart, megmutatni, hogy ő az alfa.
Már a puszta gondolatba is beleborzongtam. Ilyenkor általában az ágyában
kötöttem ki, s akármennyire is utáltam, jóleső bizsergés futott végig testemen.
Ám még mindig nem értettem miért mondja ezt. Ki az a June? Félnem kéne tőle?
Egyáltalán mit tervez? Nemsokára Karácsony… bár kétlem, hogy a sátán
teremtményei vidáman megünnepelnék Isten fiának születését. Elvigyorodtam az
abszurd gondolatra.
Idén először kellett megszakítanunk a hagyományt,
miszerint Nanáéknál töltöm az ünnepeket. Ez is, a farkas hibája volt. Duzzogtam
is, egészen addig, míg meg nem tudtam, hogy Siwon helyettesít engem. Boldogabb
lettem, hisz legalább lesz valaki, aki lefoglalja, nem kell, miattam aggódjon.
Noha halvány fogalmam sem volt róla, én mit fogok csinálni. Két nappal
szenteste előtt becsomagolt, beültetett az Audijába, és elindultunk… valahova.
Pár óra kocsikázás után a hegyekben kötöttünk ki. Egy magányos, de hangulatos
vadászlakhoz hasonlatos építmény állt a napsütötte, hóval borított tájon.
Teljes nyugalom honolt mindenhol, nem igazán értettem, miért pont ide hozott.
Alig, hogy kinyitotta a csomagtartót az ajtóban megjelent egy alacsonyabb
férfi. A vékony pulcsi alatt kirajzolódtak izmai.
-
Rég láttalak Kyuhyun, mi szél hozott
erre? - kérdezte. Enyhe mosoly bujkált szája szélén, szemei meleg barnán
csillogtak, mégis volt benne valami földöntúli. Ahogy megéreztem a belőle
sugárzó életerőt, akaratlanul is nagyobbat nyeltem.
-
Eszedbe ne jusson! - sziszegte a
fülembe, hogy csak én halljam, majd megszorította a csuklómat, és vállára kapta
csomagunkat - gondoltam jó lenne megint együtt ünnepelni...
-
Mit a régi szép időkben...
Az ismeretlen ránk vigyorgott, és a farkasom arcán
is megjelent egy halvány, de őszinte mosoly.
-
Csak már nem vagyunk gyerekek.
-
És így lesz még izgalmasabb a játék -
még szélesebben vigyorgott, ha ez lehetséges. Próbáltam kerülni a
szemkontaktust, bár Kyuhyun közelsége szerencsére jobban lekötött, mint az
idegen - gyertek beljebb, Junnie már vár...
Bementünk, ő elindult egy szoba felé, engem eddig
magával húzott. Örültem, hogy nem hagyott egyedül velük. Ledobta a cuccot, és
már mentünk is vissza. Ismerte a járást, pontosan tudta, mit merre talál. A
nappaliba vezetett, lehuppant, és szorosan maga mellé vont. Kezét a combomon
nyugtatta, a velünk szemben ülő nyugodt párosra emelte sárga szemeit.
-
Sosem hoztál még ide nőt... - jegyezte
meg csak úgy mellékesen June.
-
És sosem voltál még ilyen feszült. Miért
aggódsz? Nem fogjuk bántani... - mosolygott ráma férfi, akinek még mindig nem
tudtam a nevét, de én kerültem a tekintetét. A farkas szorosan fogta a lábam,
nehogy elfelejtsem magam. Inkább a lányt mértem végig. Érdeklődve figyelt,
láthatóan furdalta oldalát a kíváncsiság, hogy vajon mit keresek egy ilyen
vadállat mellett, láthatóan önként.
-
Talán...? - tette fel a tétova kérdést.
-
Nem - mondta hidegen Kyuhyun.
-
Akkor? - csodálkozott most a férfi.
-
A gazdám... - motyogtam magam elé.
-
Tessék? - a lány kerek szemekkel meredt
rám.
-
Lidérc - vont vállat a mellettem ülő, és
ennyiben le is zárta a magyarázkodást.
-
Túlvilági... Végképp nem értem, miért
véded úgy, mintha bármelyik pillanatban rávethetnénk magunkat... - tűnődött a
férfi.
-
Nem őt védem - mondta egyszerűen
Kyuhyun, majd megütközött arcukat látva elengedett - cicám, mutasd meg, mit
tudsz!
-
De...
-
Ne ellenkezz! - mordult rám.
Tétován felálltam, s lassan a velem szemben ülőre
szegeztem tekintetem. Többször is alaposabban végigmértem, és ahogy Kyu azt
megjósolta, pillanatokon belül elvesztettem az önkontrollt. Ajkaim perverz
mosolyra húzódtak. A férfi önkéntelenül felemelkedett ültéből, és elém lépett.
Felsőjénél fogva rántottam magamhoz, míg ő arcomon simított végig. A lány
szájtátva bámult minket, nem jutott szóhoz. Szerencsémre, mielőtt
megcsókolhattam volna barátját, a farkas nyakamnál fogva visszarántott, a durva
mozdulattól pedig magamhoz tértem. Lehajtott fejjel vártam a robbanást,
önkéntelenül Kyuhyun mögé léptem.
-
Cho Kyuhyun! - förmedt rá haragosan a nő
– MÉGIS, HOGY KÉPZELTED, HOGY A PASIMRA USZÍTASSZ EGY SUCCUBUST?!
-
Nyugalom, June, nem történt semmi...
Jimin egyben van...
-
M-mi van? - kérdezte kábán az említett.
-
Sajnálom... - nem mertem rájuk nézni.
-
Van is mit! Miért engedelmeskedsz neki –
bökött a vérfarkasra – amikor ilyet kér tőled?!
-
Nincs más választása – nevetett fel
halkan – azt teszi, amit mondok, ellenkező esetben az életével játszik… és
amúgy sem tudná visszafogni magát, alig fél éve ismerte meg az erejét.
-
Semmit nem változtál – csóválta a fejét
Junnie – ugyan olyan mocskos dög vagy, mint régen – kicsit, mintha játékosan
megcsillant volna a szeme – de ne rajtunk éld ki a szadista hajlamaidat, ha
kérhetem. Inkább menjetek, vadássz valamit a Mókussal, addig mi is
összeismerkedünk – mosolygott rám – ti pedig észhez tértek…
Nem kellett neki kétszer mondani neki, elkezdte
lefejteni magáról a ruhát, csak a boxert hagyta fent. Jimin felé fordult,
intett a fejével, és elindultak az ajtó felé. Sóvárogva néztem utána… Amint
tudatosult bennem, mit is csinálok, undorodva összeborzongtam, és Junniera
pillantottam, aki szem forgatva nézett az ajtó felé.
-
Nem azt mondtam, hogy vetkőzz!
Nem kapott választ. Egy halk reccsenés jelezte
Kyuhyun átalakulását, majd az ajtó csukódása hallatszott. Szórakozottan
lehajoltam az eldobált ruhákért, és a kanapé karfájára fektettem őket
összehajtva.
-
Honnan ismeritek? – kérdeztem bátortalanul.
Feszélyezve éreztem magam azok után, hogy rámásztam a pasijára…
-
Gyerekkori barátok vagyunk – mosolyodott
el – azok ketten együtt nőttek fel, jó pár évig együtt is laktak.
-
Sosem mesélt erről… sem – fintorogtam.
-
Miért engedted, hogy a gazdád legyen? Átvert?
-
Megerőszakolt – hajtottam le a fejemet.
-
Oh… menthetetlen – nézett rám
bocsánatkérően.
-
Kezdem megszokni – vontam vállat
egykedvűen – ti mik vagytok? – kérdeztem óvatosan.
-
Vámpírok – mosolyodott el.
-
De… nem ellenséges a fajtátok?
-
A mondák néha tévednek. Ha semmi okod
nincs bántani a másikat, teljesen mindegy, hogy minek született.
Ahogy mesélni kezdett, egyre jobban feloldódtunk,
bár nem tudtam elképzelni, hogy a történetek, amit a fiúkról mesél, igazak
lehetnek. Képtelen voltam Kyuhyunt kedvesen elképzelni, egyszerűen nem
sikerült. Én is meséltem magamról, teljesen belemerültünk a beszélgetésbe.
Talán egy óra múlva nyüsszögésre és nevetésre kaptuk fel a fejünket. Az
ablakhoz léptem, de nem akartam hinni a szememnek. Mosolyognom kellett, ahogy
megláttam a nagy fekete farkas mellett egy kisebb szürkét, majd az alfa elnyúlt
a hóban. Abban a pillanatban farkcsóválva rávetette magát három kicsi
szőrgombóc. Magamra kaptam a kabátomat, és kisiettem a ház elé. Jimin szinte
azonnal nevetve a kezembe nyomott egy életvidám kis pufi kölyköt, akinek első
dolga az volt, hogy képen nyaljon. Nevetve öleltem magamhoz a szőrgolyót,
miközben testvéreit figyeltem. Kettő az anyja pofáját nyalta boldogan, az
utolsó, talán legnagyobb kölyök pedig a többiek példáján felbátorodva Kyuhyunt
vette célba, a fülét kezdte rágcsálni. A nagy farkas mancsával próbálta lefogni
a rosszcsont kölyköt, de cseppet sem bánta a dolgot. Farkcsóválva hagyta, hogy
a négy gombóc játsszon vele. Sosem láttam még ilyennek. Most nem tudtam volna
megmondani róla, hogy szabadidejében embereket öl… A kezemben lévő dögszi fülét
vakargatva próbáltam emlékezetembe vésni, ezt a szép pillanatot. Néhány perc
múlva az összes kölyök Kyuhyunon kötött ki, Jimin nagy örömére. A fiú hasát
fogta a nevetéstől.
-
Mi olyan vicces? – kérdeztem értetlenül.
-
Az a vadállat – vigyorgott – mindig is
büszke volt arra, hogy kegyetlen, nincsenek érzései, azt hiszi, más, mert ő
tisztavérű. Ami igaz is, tanult, és jól kiképzett, az ellenségei nem élik túl a
vele való találkozást, de nézd meg most – mutatott rá. A farkas gyerekesen
játszadozott a kicsikkel – olyan, mint egy nagyra nőtt kölyökkutya.
Alig, hogy kimondta, Kyuhyun finoman lerázta magáról
fajtársait, és szőrét borzolva, vicsorogva indult felénk. Összerezzentem, ám
velem ellentétben a férfi nevetve arrébb sétált. Pár méterre megállt tőlünk, s
gyerekesen vigyorogva méregette a nagy állatot, aki egy pillanat alatt
rávetette magát, mindketten elterültek a hóban. Junnie elmosolyodott mellettem.
-
Sosem nőnek fel – csóválta a fejét.
Nem tudtam levenni róluk a szemem. Percekig
birkóztak, ám jobban megnézve tényleg csak játszottak egymással. Egy idő után a
farkas került felülre, győzedelmesen végignyalta haverja arcát. Erre a
mozdulatra az összes kölyök ellepte Jimint. Kötelességüknek érezték hirtelen
szerzett pótapjuk példáját követni. Ezt már én sem tudtam megállni mosolygás
nélkül. Kyuhyun lemászott a másikról, és elindult felénk útközben kirázta a
havat bundájából, s miután Junnie ajtót nyitott, kényelmesen beügetett. Szájába
kapta a kanapén hagyott nadrágot, és eltűnt a szobájában. A többi farkas a
házba is követte. A lány szem forgatva nézte a vizes tappancs nyomokat, de
elmosolyodott, mikor a család leheveredett a kandalló elé. Jimin is felkelt,
lesöpörte magáról a havat, és bement. Mire mi is beértünk, és becsuktuk magunk
mögött az ajtót, már egy szál nadrágban ácsorgott, és épp azon volt, hogy Kyu
nyakából megszerezze a törülközőt. Ő szintén egy fekete csőfarmerben
díszelgett, és esze ágában sem volt megválni a frottír darabtól. A vámpír
vigyorogva indult felé. Mindig fülig ért a szája, de ezúttal mintha egy kis
gonoszság csillogott volna szemeiben. Senki nem számított rá, hogy Jimin
csikizni kezdi a farkast, aki majd egy fejjel magasabb volt nála, most mégis
görnyedezett a nevetéstől. Halkan felnevettem, és néztem, hogyan cserél gazdát
a törülköző. Végül mindketten felöltöztek, és hosszas nosztalgiázásba kezdtek.
***
Másnap sokáig aludtam, egyedül ébredtem. Az egész
ház üres volt, a konyhaasztalon találtam egy papír fecnit. „Jiminék lementek a
városba, csak este jönnek. Ne kószálj el…” Hova is mehetnék nevettem magamban.
A napom nagy része azzal telt, hogy a kölykökkel játszottam kint. Imádni valóak
voltak. Még az anyjuk is hagyta magát megsimogatni. Alkonyodott, amikor Kyuhyun
megjelent, kezében egy kis csomaggal. Biccentett, majd eltűnt a házban. Egyre
jobban hűlt a levegő, fázni kezdtem, ezért a szőrgombócokkal kísérve bevonultam
a házba. Felakasztottam a kabátomat, és a konyhába mentem. Ő a tűzhely előtt
állt, amint hallotta lépteimet, megfordult, és felém nyújtott egy bögre,
gőzölgő italt.
-
Forralt bor? – kérdeztem meglepetten.
Mosolyogva bólintott. És ekkor tudatosult bennem,
hogy itt, a hegyekben minden másképp van. Itt megmutatta érzelmeinek egy
részét, képes volt mosolyogni. És én is máshogy reagáltam rá. Ettől az ártatlan
mosolytól szaporábban kezdett verni a szívem. Sem őt, sem magamat nem értettem,
mégsem mertem megszólalni. Féltem, hogy megtörik a pillanat, féltem, hogy újra
utálatos lesz, és fájdalmat akar okozni. Csendben ittuk meg a meleg italt,
mégis, ő mintha a gondolataimban olvasott volna. Le nem vette rólam sárga
szemeit, amik most barátságosan csillogtak. Amint letettem az üres bögrét,
felállt, és intett, hogy kövessem. Tétován indultam utána a szobába.
Megijesztett, hogy ennyire csöndes. Becsukta mögöttem az ajtót, és felém
fordult. Nem hagyott mozgásteret, mégsem éreztem veszélyben magamat, mikor
közelebb hajolt hozzám. Gyerekesen mosolyogva mért végig, miközben fél kézzel
megtámasztotta magát mögöttem. Végigsimított az arcomon, és a fülembe súgott.
-
Légy az enyém ma este…
Forró lehelete csiklandozta a bőrömet, jólesően
megborzongtam. Meglepetten pislogtam rá. Soha nem érdekelte, hogy én akarom-e,
soha nem kérdezte meg, most mégis várakozva figyelt. Ámulatomban nem jött szó a
torkomra, így csak bólintottam egy aprót. Most nem undorodtam tőle,
ellenkezőleg, örültem, hogy mellettem van, biztonságban éreztem magam erős
karjai között. Gyengéden megcsókolt. Abban a pillanatban végigfutott rajtam a
vágy, de nem akartam megölni. Őt kívántam, magáért. Nem engedtem elhúzódni, én
mélyítettem el a csókot. Meglepetten elmosolyodott, majd felkapott, és óvatosan
az ágyra fektetett. Fölém mászott, s ahogy végigsimította arcomat, most éreztem
először, hogy nem csak a saját szórakozásáért vagyok vele. Nem sietett el
semmit, mindketten kiélveztük a pillanatot. Rövid időre azt is elfelejthettem,
hogy nem vagyok ember, hogy ő könnyen megölhetne, vagy akár én lennék
veszélyes. Olyan gyönyörben részesített, amit hosszú évekig nem tudtam felejteni.
Nem akartam felébredni ebből az álomból, tökéletesnek tűnt a világ. Mellém
feküdt, és átkarolt, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ekkor
aludtam vele együtt először. És sajnos nagyon sokáig kellett várnom, hogy ez
megismétlődjön. A meleg paplan alatt mellette elaludni, itt a hegyek között,
olyan volt, mint egy mese. Ám semmi nem tart örökké. Egyedül ébredtem.
Legalábbis valahogy minden más volt. Arcomat csiklandozta valami puha, szőrös
és meleg. Majd egy hideg, nedves orr kezdett bökdösni, és valaki mély hangon
kuncogott. Alig pislogtam párat, farkasszemet néztem egy szőrgombóccal.
Értetlenül ültem fel az ágyon. Az egész takarót, és a lepedőt összetúrta a hét
kis kölyök. Mindegyik nyakában zafírkék selyem masni lógott.
-
Boldog Karácsonyt cicám – mosolygott rám
az ágy végéről Kyuhyun…
