Gift from Hell 18.rész

Az ágyamban ébredtem. Nem tudtam, hogyan kerültem vissza, egészen addig, míg meg nem láttam Siwont. Az ágy szélén ült, elmosolyodott, amikor észrevette, hogy magamhoz tértem. Oldalamhoz kaptam, ujjaim kötszert érintettek.

-          Te voltál…? – néztem a férfire.

-          Remélem, nem baj.

-          Mm- megráztam a fejem – köszönöm.

-          Mit mondtál neki, hogy így felhúzta magát?

-          Azt, hogy inkább meghalok, csak ne kelljen lefeküdnöm vele…

-          Bátor vagy – mosolyodott el.

-          Csak őszinte…

-          Egy és ugyan az… de vigyázz vele. Nem venném a szívemre, ha megölne. Ugyan te is gyorsan gyógyulsz, pár nap és nyoma sem lesz, de nem lenne vicces, ha tőből kitépné a karod, vagy még rosszabb… Őt nem érdekli senki, mindig megszerzi azt, amit akar.

-          Ti biztos, hogy testvérek vagytok? – néztem rá csodálkozva.

-          Ezt hogy érted?

-          Te olyan emberséges vagy…

-          Nos… talán azért, mert én félvér vagyok.

-          Félvér?

-          Az én anyám ember volt. Apánk beleszeretett egy halandóba, aki később egy sajnálatos baleset során meghalt. A család egy ellenlábasa ölte meg. De apám még ebben az időben is tartott szeretőket. Kyuhyun két ével fiatalabb nálam. Tisztavérű elit gyilkoló gép.

-          Milyen szépeket mondasz rólam bátyus – szólalt meg az ajtóból Kyuhyun.

-          Azt mondtam, kérj tőle bocsánatot, nem azt, hogy öld meg! – nézett rá mérgesen Siwon.

-          Nem halt meg…

-          Nem rajtad múlt – szuggeráltam gyilkos tekintettel.

-          Én megmondtam, hogy mutass tiszteletet, Cica.

-          Neked én nem vagyok cica! – szűrtem a fogam között idegesen.

-          Ó, dehogynem…!

-          Kyu, állj le!

-          Tűnj el! Most! – csattantam fel.

-          Hű, de forró a levegő, csak nem mérges vagy?

-          Kifelé te kutya! Most azonnal, különben megégeted magad! – éreztem, hogy nem sokáig tudom már visszafogni magam.

-          Kage, nyugodj le, kérlek… - Siwon megfogta a vállamat.

-          Nem, amíg itt van ez a szemét!

-          Hogy merészeled?! – enyhe remegés futott végig egész testén.

Elfelejtettem, hogy már csak pár nap van teliholdig. Ha most elveszti az irányítást, nekem tényleg végem.

-          Siwon, csinálj valamit… - kértem halkan.

Ő felállt mellőlem, és testvére felé indult.

-          Te fizeted a felújítást, ha lezúzod a házat – kiropogtatta nyakcsigolyáit, és megállt Kyuhyun előtt – na, bunyózunk vagy lelépsz?

-          Nem éri meg – sóhajtott egy nagyot, megfordult, és ott hagyott minket.

Fáradtan dőltem a párnára, miután megköszöntem a férfinek. Lassan ő is magamra hagyott, én pedig elaludtam. Pár napig nem voltam túl aktív, a sulit is kihagytam, nehogy valaki észrevegye a hegeket. Egyik este a zuhany alatt álltam, mikor Kyuhyun benyitott.

-          Hé, hagyhatnál egy kis magánéletet!

-          Eljössz velem vadászni.

-          Mit csinálok?

-          Vadászol. Velem. Segítek.

-          Ugyan miért?

-          Hogy utána megkaphassam azt, ami jár nekem – a csukott ajtónak dőlt, karjait összefonta mellkasán.

Nem zavartattam magam, elhúztam a kabin ajtaját, és végigsimítottam a halvány csíkokon, amiket miatta szereztem. Lassan magamra csavartam a törülközőm, és felé fordultam. Éppen csak a nyálát nem csurgatta. Csodálkoztam is, hogy még nem kezdett ki velem.

-          Szóval segítesz, utána pedig megint megerőszakolsz? – kérdeztem ironikusan.

-          Ha nem tiltakoznál, nem lenne erőszak… de ha sokáig nem öltözöl fel, nem várok estig.

-          Ennyire kanos vagy?

-          Mégis mit vártál? Arra születtél, hogy elcsábítsd a férfiakat.

-          Szép sors – grimaszoltam – de nincs okom lefeküdni veled…

-          Tényleg ennyire taszító lennék?

-          A belső tulajdonságaid mellett, teljesen mindegy, hogy hogy nézel ki. Kibírhatatlan vagy.

-          Szóval csak a belsővel van baj?

-          Talán rossz a hiper-érzékeny füled? – meghúztam az említett testrészt – akkor elmondom újra: nem érdekelsz! Most pedig, megyek felöltözni…  - arrébb löktem az ajtóból, és ott hagytam.

Gift from Hell 17.rész

-          Kage! – kiáltott utána Nana, de a lány nem reagált.

-          Kyuhyun! – mordultam rá testvéremre.

-          Mi van? – nézett rám közömbösen.

-          Lehet, hogy csak a játékszered – hadartam olyan gyorsan, hogy a barátnőm ne értse – de legalább az én esélyeimet ne rontsd el azzal, hogy ilyen tapló vagy. Legalább a lány előtt játszd el, hogy szereted.

-          Ne légy nevetséges! – gúnyolódott.

-          Utána mész, és bocsánatot kérsz tőle! – utasítottam.

-          Ha te mondod… - egykedvűen mászott ki a vízből, majd eltűnt az ajtóban.

-          Ez meg mi volt? – pislogott Na Rae.

-          Ne foglalkozz velük, Kyu nehéz eset, de majd rendezik a dolgaikat – mellé úsztam – inkább foglalkozz velem – végigsimítottam az arcán, amitől édesen elpirult – még mindig félsz tőlem?

-          Nem – mosolyogva rázta meg a fejét.

Megfogtam a derekánál, és kiültettem a medence szélére. Combjait simogattam, miközben óvatos csókot leheltem puha ajkaira. Hosszú percekig maradtunk így, végül ő egy nagy sóhaj kíséretében elhúzódott tőlem.

-          Mi a baj? – néztem rá.

-          Haza kell mennem. Megígértem anyunak, hogy segítek neki kitakarítani – biggyesztette le az ajkait.

-          Nem ér rá később? – megrázta a fejét - Hazaviszlek – mondtam megadóan.

-          Köszönöm - mosolygott rám, majd becsusszant a vízbe.

***

Az ágyon feküdtem, és a plafont bámultam, amikor kopogás nélkül berontott.

-          Mit akarsz? – kérdeztem egykedvűen.

-          Hmm… békülős szex? – éreztem, hogy besüpped mellettem a matrac.

-          Inkább meghalok! – ültem fel hirtelen.

-          Igazán? – a következő pillanatban ismét a hátamon feküdtem, ő félig fölém hajolt, és hosszú ujjait nyakam köré fonta. Alig kaptam levegőt.

-          E…ressz! – próbáltam lefejteni magamról.

-          Még mindig áll az ajánlatom…

-          Ölj meg!

-          Ennyire taszító vagyok? – mosolyodott el hidegen.

-          Undorító féreg vagy – nyögtem szorítása alól.

-          Nem beszélhetsz így velem – sziszegte – vagy szeretnéd megtudni, mi az igazi kín?

Másik keze tetoválásomra tévedt. Alig, hogy hozzáért, a farkas felizzott. Kegyetlenül égette a bőröm, de összeszorítottam a fogam.

-          Vajon mennyit bírsz ki? – karmait belém mélyesztette, és végigszántotta oldalamat.

Könny szökött a szemembe, és egy halk nyöszörgés hagyta el torkomat, habár levegőm már nem nagyon volt.

-          Egyelőre ennyivel megúszod, de tanuld meg, hogy engem tisztelned kell!

Ezzel el is tűnt a szobából. Levegőért kapkodtam volna, ha nem hasít fájdalom az oldalamba. Az előbb az oxigénhiánytól, most a fájdalomtól kerülgetett az ájulás és a hányinger. Erőt vettem magamon, és megpróbáltam felállni. Legszívesebben sikítottam volna, de nem tehettem meg. Nagy nehezen felültem, és óráknak tűnő percek alatt eljutottam a fürdőbe. Ott aztán nem bírtam tovább, összeestem. Eszméletlenül terültem el a hideg csempén…

Just do it, don't ask! (DooJoon OS)

LaRa csillogó szemekkel ugrált előttem. Mielőtt kinyithattam volna a számat, hogy bármit is kérdezzek, ő megszólalt.

-          Itt vannak! Itt vannak! El tudod ezt hinni? - lelkendezett.

-          Kik? Mi van? - kicsit kábán néztem rá.

-          Hát Lee Joon és DooJoon!

-          Mii? - kérdeztem hatalmas szemekkel.

-          Itt forgatnak – vigyorgott barátnőm.

Teljesen bezsongtunk, egész álló nap másról sem tudtunk beszélni, nézegettük a képeket, vadásztunk az új információkra. Na persze, a reptérre nem tudtunk kimenni, de miért is lett volna ilyen szerencsénk? Mikor hazamentem, anyám kérdőn nézett rám, mire én mindent elmeséltem neki. Pörögtem, nem lehetett lelőni. Álmatlanul forgolódtam az ágyamban, nem tudtam mihez kezdeni. Másnap sehol nem láttam LaRa-t, egészen az utolsó óráig. Kicsöngetés után megragadta a kezemet, és kihúzott az épületből. Hiába kérdeztem, nem válaszolt csak csillogó szemmel beszállt egy autóba, és intett, hogy kövessem példáját. Rövid kocsikázás után megérkeztünk egy épülethez, ahol a hátsó bejárat felé vettük az irányt. Az ajtón a „STAFF ONLY” felirat díszelgett. Kérdőn néztem barátnőmre, aki vigyorogva a kezebe nyomot egy kártyát.

-          Te... te, mi most bemegyünk a forgatásra? – kérdeztem, s alig fértem a bőrömbe.

-          Úgy tűnik – vigyorgott.

Bent mindeki kedvesen fogadott minket, leszámítva egy-két magyar stábtagot, de ők nem igazán érdekeltek minket. És akkor szembe jött Lee Joon. Egy pillanatra ledermedtem, majd széles mosollyal az arcomon köszöntem neki. LaRa csendben állt mellettem, de ő is mosolygott. Mindenféléről kérdeztem. Hogy tetszik az ország? Milyen a forgatás? Aztán bemutattam neki barátnőmet, és nehezen, de elszakadtam tőlük. Meg akartam keresni azt, aki miatt itt voltam.

Nem kellett sokáig keresgélnem, a második kanyar után ráakadtam DuJunra. Kérdőn nézett rám. Nem tudtam, hogyan is kezdjek bele, de aztán minden kicsúszott a számon. Az, hogy csak miatta jöttem el, mert látni akartam, hogy ő az ultimate… Még idejében észbe kaptam. Gyorsan a forgatásra tereltem a szót. Látni akartam, hogy dolgozik, hogyan működik a showbiz. Na és persze mellette akartam lenni, kihasználni ezt a rövidke időt, amit együtt tölthetünk. Megengedte, hogy vele tartsak, kalauzolt, amikor ráért, és a beltéri forgatást is nézhettem. El sem hittem, hogy így fog valóra válni az álmom. De sajnos nagyon gyorsan repült az idő. Az öltözőjében voltunk, amikor órámra pillantva, elképedve állapítottam meg, hogy már hat is elmúlt.

-          Bocsi – kocogtattam meg a vállát óvatosan, ő mosolyogva fordult felém.  Nagyot nyeltem – nekem lassan mennem kell…

-          Mi? Ilyen hamar? – őszinte csalódottságot olvastam le az arcáról.

-          Igen – bólintottam egy aprót.

Titokzatos mosoly jelent meg az arcán, majd olyat tett, amire nem számítottam. Hirtelen magához ölelt.

-          Hiányozni fogsz – mondta halkan.

-          Úgyis elfelejtesz pár nap alatt, hiszen én csak egy vagyok a sok fanod közül… - akaratlanul is, de lecsordult egy könnycsepp az arcomon.

Ő letörölte hüvelykujjával, felemelte fejemet, és óvatosan megcsókolt. Teljesen lefagytam. A szívem a torkomban dobogott, teljesen elvörösödtem.

-          Ne mondj ilyet, nagyon megkedveltelek.

Mosolyogva terelt a fal felé, s mikor már nem tudtam hátrálni, teljesen odaszorított. Mozdulni sem tudtam, olyan kis helyet hagyott. Belépett lábaim közé, ajkait szorosan az enyémekre tapasztotta, s gyengéden követelte a szabad utat. Teljesen elgyengültem, alig bírtam megtartani saját súlyomat. A vele töltött egész nap megbabonázott. Megpróbáltam eltolni magamtól, de kezeim nem nagyon engedelmeskedtek. Ő mégis megszakította a csókot, és rám nézett.

-          Mi a baj?

-          Ezt nem szabad... – nyögtem ki nehezen. Viszonylag nehéz volt úgy gondolkozni, hogy átható pillantásokat lövellt felém.

-          Ne aggódj!

-          De, te két nap múlva haza mész, nem is látsz majd többet. Biztos ezt akarod?

-          Ne kérdezz, csak csináld! – mormogta Dujun, s elhallgattatott egy lágy csókkal...

Licht (Optional bias OS)

Megszöktem otthonról, nem bírtam tovább. Nem kaptam támogatást akkor sem, amikor igazán nagy szükségem lett volna rá. A fogadott bátyám egy seggfej, mostohaanyám pedig katasztrófa. Nem elleneztem, hogy apám újraházasodjon, de most, hogy megtörtént, minden tönkrement. Én is teljesen megváltoztam. Azelőtt mindig jókedvűen láttak, sok barátom volt. Új családomnak hála, teljesen magamba fordultam. Látni sem bírtam őket. Titokban munkát kerestem, egy kávézóban, ahol pár hónap után alvóhelyet is sikerült kerítenem magamnak. Ekkor léceltem le otthonról. Apám teljesen maga alatt volt, de nem érdekelt. Pokollá tette az életem, ezért veszített el. Az ismerőseim próbáltak rábeszélni, hogy menjek haza, de nem hatottak meg. K volt az egyetlen, aki kiállt mellettem, még így is. Pedig náluk sem volt minden rendben, mégis, mindig szakított rám időt, ha szükségem volt rá. Segített, hogy meg tudjam valósítani az álmomat, be akartam jutni egy egyetemre. K terelt jó irányba, nem hagyta, hogy elzülljek. Nem engedte, hogy túlhajszoljam magam, olyan volt, mint édesanyám.

Lassan fél éve dolgoztam a kávézóban, kezdem megszeretni a környéket. Már ismertem a törzsvendégeket, tudtam, hogy mit fognak rendelni, valami mégis hiányzott. Az elején apa még sokszor felhívott, de miután kerekperec megmondtam neki, hogy többet nem lát otthon, ritkultak a hívásai. Mindig mosolyogtam a vendégek előtt, de a színfalak mögött teljesen más volt a helyzet. Gyakran sírtam ki bánatomat K vállán. Senki más nem látta gyenge pillanataimat. Így tudtam megtartani a tökéletes álcát. Egészen addig, amíg Ő meg nem jelent. Megváltoztatott mindent, amint belépett az ajtón. Egyből megfogott a mosolya. Nekem csak egy szimpatikus ismeretlen volt, de a lányok összesúgtak mögötte.

-          Ki vagy te, hogy ekkora felfordulást keltesz? – kérdeztem kíváncsian, és kissé talán tolakodóan.

-          Nem ismersz? – még mindig mosolygott.

Miután megráztam a fejem, bemutatkozott, elvette a rendelést, és távozott. Még egyszer hátra nézett, mielőtt eltűnt az utcán. Kellett pár másodperc, mire magamhoz tértem. A pincérlány egyből cukkolni kezdett, jókat nevettünk. Pár nap múlva ismét megjelent. És ez így folytatódott sokáig. Mindig akkor jött, amikor én voltam műszakban.

-          Ugye holnap szabadnapos vagy? – kérdezte egyik alkalommal.

-          Igen, miért? – felnéztem rá egy pillanatra.

Ő a pultnak támaszkodott, és amint felé pillantottam, gyorsan megcsókolt.

-          Remek. Ne tervezz semmit, reggel érted jövök.

Vigyorogva intett, majd faképnél hagyott. Elpirulva néztem hűlt helyét, lassan elmosolyodtam. Este mindent elmeséltem K-nak. Vigyorogva ölelt magához. Másnap minden megváltozott. Ő változtatott meg mindent. Színt hozott az életembe. Máig nem tudom kellően kifejezni a hálám. Elfújta a kétségbeesés felhőit, Ő lett a fény a sötétségben. És a sötétség lassan szertefoszlott…