Surprise

Megijedtem, amikor megpillantottam a nagy fekete kocsit parkolni a ház előtt. Sötétített ablakain nem lehetett belátni. Sietve előkotortam a kulcsaimat, miközben elhaladtam a jármű mellett. A zárral szenvedtem, ám meghallottam, hogy az egyik kocsiajtó nyitódik. Abban a pillanatban megfordultam, Siwonnal néztem farkasszemet. Teljesen ledermedtem, nem tudtam megszólalni.

-          Na, mi van? Elvitte a cica a nyelvedet? – kérdezte mosolyogva, a hátsó ajtónak dőlve.

-          Hyung! – amint felébredtem kábulatomból, a nyakába ugrottam – úgy hiányoztál! Miért nem írtál sosem? – durcáztam – azt is a hírekből tudtam meg, hogy eljegyezted Kim Na Rae-t. Remélem, azért az esküvőre meghívsz – bökdöstem a hasát.

-          Ya, hagyd abba! – megfogta az ujjam – Sajnálom, de nagyon sok munkánk volt. Aludni is alig kaptunk időt.

-          Aha… - fürkésztem összehúzott szemekkel.

-          Tényleg sajnálom, oké? Kiengesztellek, csak engedj be minket…

-          Minket? – vontam fel a szemöldököm.

-          Hoztam neked meglepetést – kopogtatta meg az anyósülés felőli ajtót.

Kétkedve vártam. A kocsiból kiszállt még egy alak. Bakancs, szűk fekete farmer, bőrdzseki és napszemüveg. Azt hittem, helyből dobok egy hátast.

-          Fehértigris?! – nem sikerült lepleznem meglepetésemet. Nem tudtam, melyikükre nézzek.

-          Yo, kicsi lány!

-          Annyeong… - köszöntem halkan.

-          Na, beengedsz? – vigyorgott bátyám. Tudta, hogy mi a gyengém. Elém állította azt a színészt, akibe fülig bele voltam zúgva.

A testvérem ártatlanul rám mosolygott. Megadóan sóhajtottam, és kinyitottam a kaput. Betessékeltem őket a nappaliba. Siwon kért egy pohár vizet, a Tigris pedig elnyúlt a kanapén.

-          Köszi hugi! – borzolta össze a hajamat – figyelj, nekem most le kell lépnem, két óra múlva visszajövök. Addig lefoglalnád Kyuhyunt?

-          Mégis mit csináljak vele?!

-          A kedvenc színészed, nem? – vigyorgott.

-          Hyuung!

-          Ne aggódj, nem fog megenni… - nevetve lépett ki a lakásból.

-          Ne hagyj itt… vele – fejeztem be a csukott ajtónak.

Nyeltem egy nagyot, és visszasétáltam a nappaliba.

-          Neked hozhatok valamit?

Kérdésemre azonnal felült, sunyi vigyor terült el képén.

-          Igen, magadat…

-          Te-tessék?

-          Csak vicceltem, nem fogok játszani a haverom húgával, mert megütném a bokám.

-          Attól, hogy híres vagy, nem kéne játékszerként tekintened a nőkre…

-          Miért nem? Ők úgy is csak a pénzt látják bennem.

-          Nem mindenki – motyogtam halkan.

-          Mit mondtál?

-          Nem fontos…

Lerántott maga mellé a kanapéra, és megpróbált megcsókolni, de kibújtam karjai közül.

-          Talán nem vonzódsz hozzám? –visszahúzott maga alá, és nem engedett.

-          De, nagyon is, de én nem leszek a játékod, nem akarok, a ki tudja hányadik futó kalandod lenni.

-          Tetszik ez a hozzáállás, de nekem úgy sem tudsz ellenállni…

-          Egoista! – megpróbáltam lelökni magamról.

-          Nyugi cica, megértettem a feltételeket. Most már az én szabályaim élnek. De ma visszafogom magam, mert mindjárt elalszom.

-          Még mit ne… - egy apró csókkal hallgattatott el.

Én ettől az ártalmatlan szájra puszitól is fülig pirultam. Kyuhyun jót nevetett rajtam, majd lassan felült, és hanyatt dőlt, engem is magával rántva. Nem tiltakoztam, hiszen nem menekülhettem, és jól érezte magam karjai között. Kényelembe helyezte magát, és szinte azonnal el is nyomta az álom. Mosolyogva néztem végig tökéletes vonásain, majd mellkasára hajtottam a fejem. Egyenletes szívverése ringatott el.

Clouds with silver edge

Unottan bámultam ki az ablakon, és elmerengtem. Szakadt az eső, a lábaim pedig önkéntelenül mozdultak. Mire észbe kaptam, már az utcán sétáltam. Megint teljesen egyedül voltam, de ez most már nem újdonság. Régen megtanultam, hogy nem bízhatok senkiben. A társaim megmutatták, milyen az élet. Ha segítőkész vagy, kihasználnak, ha nem, halott ember vagy. Az újdonság mindig érdekes három napig, de ha valami egy kicsit is más, már megvetendő. Nem osztottam a véleményüket, talán pont ezért nem tartoztam soha közéjük. Kívülálló voltam, de megtaláltam a barátaimat… egy kis időre. Aztán úgy döntöttem, jobb egyedül, kevésbé fájdalmas. Megkeményítettem a szívemet, és magam mögött hagytam mindenkit. Jobban fájt, mint azt hittem, de nem láthatták rajtam. Így döntöttem, tudtam, hogy nem helyeslik, amit teszek, de az igazi barátaim adtak nekem időt. Érzelmek nélkül éltem lassan több mint két éve, de hiányérzetem volt. Lassan minden megváltozott, kezdtem egyedül érezni magam, de ennyi idő után nem mertem a többiek szemébe nézni. Nem voltak nagy igényeim. Nyugodt életet akartam, de rossz utat választottam, és megszenvedtem az árát.

Megálltam, és felnéztem a sötétszürke égre. Nem is tudom, hol voltam, nem figyeltem, merre mentem. A hosszú sétától teljesen átáztam, rázott a hideg, és tüsszögni kezdtem. De már ez sem számított. Lehajtott fejjel megálltam az utca közepén, és egy pocsolyát bámultam. Hirtelen meghallottam az eső kopogását a fejem felett. Meglepetten néztem az esernyőt, lassan megfordultam, hogy szembe tudjak nézni a tulajdonosával. Velem egykorú lehetett. Tipikus rosszfiús, mégis segítőkészen elmosolyodott.

-                     Mit csinálsz te itt ilyenkor?

-                     Sétálok…

-                     Szakadó esőben? – nézett rám kétkedve.

-                     Nem volt jobb dolgom – vontam vállat.

-                     Hol laksz?

-                     Messze – mondtam lassan, miután rájöttem, merre vagyunk.

-                     Akkor gyere fel hozzám.

-                     T-tessék?!

-                     Meg fogsz fázni, ha sokáig ácsorogsz itt a hidegben.

-                     Szerintem már megfáztam…

Megragadta a csuklómat, és húzni kezdett. Pár perc múlva már a kulcsaival babrált, majd azon kaptam magam, hogy a konyhapult mellett ülök, egy törülközővel a hátamon. Hiába volt a kezemben egy bögre, forró tea, így is rázott a hideg.

-                     M-miért s-segí-tesz nekem? – vacogtam.

-                     Mert szükséged van valakire most…

-                     Nem is ismersz…

-                     Kedvesnek tűnsz, nem akarom, hogy bajod legyen, ha nem segítek.

-                     Eddig is megoldottam a bajaimat… egyedül – tettem hozzá halkan.

-                     És a barátaid nem segítettek? – nézett rám meglepetten.

-                     Nincs szükségem barátokra. Nem léteznek igaz barátok.

Rövid ideig eltűnődve méregetett, majd megragadta a kezemet, és a szobája felé kezdett húzni.

-                     Yaa~ mit csinálsz?! – tiltakoztam.

-                     Keresek neked száraz ruhát, ebben nem maradhatsz!  - az ajtóban elengedett, és előkotort a szekrényéből pár meleg cuccot.

-                     De…

-                     Semmi de – a kezembe nyomta a kupacot – arra van a fürdő – mutatta mosolyogva.

Megadóan felsóhajtottam, és engedelmeskedtem neki.

-                     Elégedett vagy?

-                     Így már sokkal jobb…

-                     De még mindig fázom – biggyesztettem le az ajkaimat.

-                     Majd én felmelegítelek – vigyorogva mellém lépett, és elkezdte dörzsölgetni a karjaimat.

Először tiltakozni akartam, de mintha áram futott volna végig rajtam, érintése melegséggel töltött el. Gondolkozás nélkül cselekedtem. Arcomat mellkasába fúrtam, és olyan szorosan öleltem, mintha az életem múlna rajta.

-                     Köszönöm – motyogtam, és egy könnycsepp gördült le az arcomon.

-                     Nyugi… - viszonozta az ölelést, és megsimogatta a fejemet – itt vagyok veled…

Hunt or to be hunted

Megöltem a tavi szellemet, és a fegyvereimet tisztogattam. Ekkor találkoztam vele először. Figyelmetlen voltam, így könnyedén nekikent a legközelebbi fának.

-          Eressz el, te mocskos dög!

-          Ilyen gyenge vadász hogy lehet a klán tagja? – kérdezte gúnyosan.

-          Ne szórakozz velem! – a tőrömért nyúltam, de észrevette, és elkapta a kezemet is.

-          Ne aggódj, nem akarlak megölni. Alkut ajánlok.

-          Milyen alkut tud nekem ajánlani nekem egy vérfarkas?

-          Segítek a küldetéseidben…

-          Hol a trükk?

-          Cserébe az enyém leszel, havonta legalább egyszer.

-          Tessék?! – kérdeztem felháborodva.

-          Ha nem tetszik – szorosabbra fonta ujjait nyakam körül – végzek veled.

Megpecsételtem a saját sorsom, de nem akartam meghalni. Még aznap este magáévá tett. Tartotta magát az egyezséghez, ölt helyettem, cserébe pár éjszakát kért. Nehezen néztem apám szemébe, de senkinek nem tűnt fel a dolog. Minden rendben ment, egészen addig, míg meg nem változtam. Éreztem a testemen, hogy valami más. Ezt pedig követték a rosszullétek. Félve hívtam találkozóra, de összeszedtem a bátorságom, és közöltem vele a tényeket. Hogy gyermeket várok tőle. Ő nem reagálta túl a dolgokat, de én rettegtem. Tudtam, ha a klán rájön, kínok közt fogok meghalni… Nevemhez méltatlanul viselkedtem, de ragaszkodtam az élethez. Nem érdekelt, mi az ára, hozzá fordultam segítségért.

-          Örökké az enyém leszel – mondta lassan.

-          Nem bánom, nem félek tőled…

-          Ezt örömmel hallom – mellém lépett, és megcsókolt, majd a fülembe súgta – teliholdkor elrabollak…

Így lett. A bátyám mellől ragadott el, ezzel megvédte a becsületemet. Egy tisztáson rakott le, majd megállt velem szemben. Összeborzongtam, ahogy karmain és fogain megcsillant a hold hideg fénye. Vettem egy nagy levegőt, és egészen közel léptem hozzá.

-          Essünk túl rajta – leheltem alig hallhatóan.

Tudtam, hogy fájni fog, de erre nem voltam felkészülve. Végigsimított a hasamon, majd egyetlen gyors mozdulattal kitépte a méhemet. Kiáltani akartam, de nem jött ki hang a torkomon. Csuklómba mélyesztette a fogait, ezután magával ragadott a sötétség.

Amikor magamhoz tértem, minden más volt. Kiélesedtek az érzékszerveim, testemet könnyebbnek éreztem. Ő a földön ült, a fejem az ölében nyugodott.

-          Megöltél!

-          Új életet adtam neked - mosolyodott el.

-          Minden olyan más…

Üdv az alvilágban!