Kyuhyun bement a nappaliba, és végignyúlt a nagy
kanapén.
-
Mitől vagy ilyen jókedvű? – kérdezte
testvére.
-
Hm?
-
Az csak nem dobhat fel ennyire, hogy
megöltél pár szerencsétlent az éjjel…
-
A csaj tehetetlen. A kezeim között van –
vigyorgott.
-
El ne bízd magad…!
-
Mi baj történhetne?
-
Nem tudom, bármit hozhat az élet…
-
Milyen pontosan fogalmazol.
-
Én csak aggódom érted, elvégre mégis
csak az öcsém vagy…
***
Ahogy mondta, hétfő reggel haza vitt. Megvárta, amíg
elkészülök, majd szó nélkül beszállt a kocsiba. Követtem. Azon voltam, hogy
minél előbb kiszálljak, de a combomra rakta a kezét.
-
Mit akarsz? – szuggeráltam a kezét.
-
Valamit elfelejtettél…
-
Mégis mit? – fél kezem még mindig az
ajtónyitón pihent, tekintetemet továbbra sem vettem le az illetlen helyen járó
ujjairól.
-
Ezt… - másik kezével állam alá nyúlt,
felemelte a fejemet, és megcsókolt - Most már mehetsz… - húzódott el tőlem
vigyorogva.
Pár másodpercig bambán pislogtam rá, majd gyorsan
kiugrottam a kocsiból, mielőtt olyat tettem volna, amit nem akartam. Bementem a
kapun, ahol barátnőm karba tett kézzel várt rám.
-
Ez meg mi volt? – támadt nekem.
-
Mi?
-
Miért nyaltátok egymást a suli előtt?
Miért csókolóznál vele bárhol, hiszen ő egy… egy gyilkos. Egyáltalán miért ő
hozott iskolába?!
Némán néztem rá, fájt a
szívem, hogy nem mondhatom el neki az igazat, de féltem, hogy Kyuhyun valóra
váltja a fenyegetéseit.
-
Mi… együtt vagyunk – mondtam halkan.
-
Tessék?! – kiáltott fel Na Rae
meglepetésében.
-
Jól hallottad – motyogtam.
-
Kage, én nem értelek…
-
Én se magamat – sóhajtottam.
-
De... ugye nem…?
-
Hm? – néztem rá értetlenül.
-
Lefeküdtetek? – nyögte ki nagy nehezen.
-
Hova gondolsz?! Alig két napja ismerjük
egymást…
-
De az udvaron… meg a szobájában nagyon
összemelegedtetek.
-
Nem tudom, mi ütött belém, én nem ilyen
vagyok – hajtottam le a fejemet.
Na Rae bátorítóan megveregette a vállam, majd
behúzott az osztályba. De itt sem volt nyugtom, Sajnálatos módon többen láttak
azzal a szeméttel, és hirtelen mindenkit nagyon érdekelni kezdett, hogy mégis
mikor pasiztam be. Próbáltam jópofizni, de nem volt hozzá hangulatom.
Szerencsére barátnőm kisegített, ha kellett. Hálát adtam az égnek, amikor
meghallottam az utolsó óra végét jelző csengőt.
-
Hát ez katasztrófa volt – morogtam.
-
Ne aggódj, pár nap, és túlteszik magukat
rajta.
-
Remélem… Jut eszembe, mit csinált veled
a bátyja?
-
Semmit – motyogott Na Rae – csak
hazavitt.
-
Csak nem bejön? – vigyorogtam rá.
-
Egy kicsit – vallotta be elpirulva – de
félek is tőle, hiszen ő is…
-
Ő legalább nem vadállat – kacsintottam.
-
Ehh, azok ott nem ők a bejáratnál? –
mutatott előre Na Rae.
-
Mit csinálnak itt? Azon kívül, hogy
feltűnést keltenek…
Végignéztem rajtuk. Mindketten talpig feketében,
bőrkabátban, napszemüvegben. Kyuhyun a falnak támaszkodva, karba tett kézzel
állt, Siwon éppen magyarázott neki valamit, amikor meglátott minket, és felénk
intett.
***
Kyuhyun szinte azonnal elrángatta Kagét, ahogy
melléjük értünk. Aggódva néztem barátnőm után.
-
Ne aggódj, nem eszi meg… most jó
kedvében van…
-
De…
-
Kiheverted már a hétvégit? – mosolygott
rám Siwon.
-
Nem – sóhajtottam.
-
Nincs kedved beülni velem egy kávézóba?
-
Nem is tudom – tétováztam.
-
Félsz tőlem? – kérdezte.
-
Ne-em…
-
Ne hazudj nekem! – nézett rám
vigyorogva.
-
Talán… egy kicsit.
-
Ezen még segíthetünk, de ne aggódj, én
nem eszlek meg.
-
Ezt nem tudhatom…
-
Megfogadtam, hogy nem ölök embert, ha
nem szükséges – mondta halkan.
-
Ha…
-
Egy kicsit sem bízol bennem?
-
Mi okom lenne rá?
-
Megmentettem az életed!
-
De miattad, és a…
-
Ne keress kifogásokat! – félbe
szakított, odahajolt hozzám, és egy rövid csókkal hallgattatott el.
-
E-ez meg mi volt? – fülig pirulva kaptam
félre a fejemet.
-
Jobban meg szeretnélek ismerni –
mosolygott ártatlanul. Nem tudtam neki nemet mondani…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése