Fáradtan néztem körül a szobában, Kyuhyun hangja
térített észhez.
-
Nem vagyok cica – morogtam – a tiéd
legalábbis biztosan nem!
-
Ne légy ilyen harapós!
-
Hol vagyok?
-
A szobámban.
-
Miért hoztál ide?
-
Hagytalak volna kint az udvaron?
-
Az udva…? – elhallgattam, mert elleptek
az emlékképek.
-
Elvitte a cica a nyelved? – gúnyolódott.
-
Na Rae! Hol van? – kérdeztem aggódva.
-
Nem tudom.
-
Mi az, hogy nem tudod?
-
A bátyámmal láttam utoljára – vonta meg
a vállát.
-
Ha bántotta, én nem állok jót magamért!
-
Nyughass! – letérdelt az ágy szélére, és
vállaimra támaszkodva közel hajolt hozzám – Nem vagy olyan helyzetben, hogy
fenyegetőzz – suttogta a fülembe vészjóslóan.
-
Eressz! – mivel nem mozdult,
felképeltem.
Mély morgás szakadt fel mellkasából. Szemeit
lehunyva vett egy mély levegőt, majd rám szegezte a szemeit.
-
Ezt nem kellett volna!
-
Engedj el!
-
Nem!
-
Mégis mit képzelsz magadról? Nem tehetsz
meg akármit!
-
Ó, dehogyisnem! – sunyi vigyorral az
arcán teljesen fölém mászott.
-
Hé!
-
Mi az cica? Kint nem tiltakoztál…
-
Az kint volt!
-
Hát már nem is érdekelnek a „bennem
rejlő lehetőségek”? – kérdezte gúnyosan – vagy talán ennyitől zavarba jössz?
-
Csak hagyj végre békén! – fordítottam el
a fejem.
Öreg hiba volt. Így szabaddá vált a nyakam, és ő ezt
kihasználta. Váratlanul belecsókolt. Úgy meglepődtem, hogy kirázott a hideg.
Szerencsémre, még mielőtt bármi mást tehetett volna, valaki kopogott.
-
Mit akarsz? – kiabált ki Kyuhyun.
-
Itt van Kage? – hallatszott barátnőm
félénk hangja.
-
Gyere be – morogta a férfi.
-
Szállj le rólam! – megpróbáltam lelökni
magamról, de csak annyit értem el, hogy alám gördült. Viszont szabadulni nem
tudtam, mert csípőmnél fogva magára húzott.
-
Megzavartam valamit? – kérdezte Na Rae
hatalmasra nyílt szemekkel.
-
Igen.
-
Nem! – vágtam rá a farkassal egyszerre.
Lefejtettem magamról a férfi kezeit, és barátnőm
nyakába ugrottam.
-
Jól vagy? – kérdeztem.
-
Igen –bólintott egy aprót – és te? Olyan
ijesztő voltál.
-
Tudom… Ugye Siwon nem bántott?
-
Nem, kedves volt… És felajánlotta, hogy
haza visz.
-
Megyek veled!
-
Arról szó sem lehet! – termett mellettem
Kyuhyun.
-
Már miért ne mehetnék? – kérdetem
felháborodva.
-
Még nem végeztem veled.
Hiába veszekedtem vele, nem engedett el. Az egész
hétvégét náluk töltöttem. A nap nagy részében bezárkóztam a szobámba és
gondolkoztam a történteken. Nem értettem, mi történt velem, hogy voltam képes
kontrol alatt tartani az erőmet… Csak annyit tudtam, hogy halálos veszélyben
vagyok. Vasárnap délután balszerencsémre összefutottam Kyuhyunnal.
-
Végre, hogy előkerültél!
-
Mit akarsz? – kérdeztem durcásan.
-
Holnap reggel hazaviszlek, hogy el tudj
menni iskolába.
-
Nem lehetne ma este? –kérdeztem
reménykedve.
-
Ha velem szeretnéd tölteni az éjszakát,
akkor lehet.
-
Tessék? Semmi pénzért!
-
Azt majd meglátjuk – terült szét egy
gonosz mosoly az arcán.
-
Mit tervezel?
-
Nem tartozik rád.
-
Kösz – morogtam.
-
Hazaviszlek, és adok neked egy hónapot,
hogy legyen gondolkozási időd. De ne hidd, hogy szabad lehetsz, figyelni
foglak.
-
Miért?
-
Csak.
-
Utállak!
-
Így jártam –gúnyolódott.
-
Legszívesebben megvernélek… csak tudom,
hogy az nekem jobban fájna – fintorogtam.
-
Okos kislány vagy. Még egy fontos dolog.
-
Igen?
-
Ha bárki kérdez rólam, a pasid vagyok.
-
Nem. Ezt te sem gondoltad komolyan ugye?
-
Szeretnéd még látni a barátnődet? –
kérdezte hidegen.
-
Szemét!
Hátat fordítottam neki, és a szobám felé siettem, de
nem tudtam bemenni. A kilincs után nyúltam, de ő nekitámaszkodott az ajtónak,
nem hagyta, hogy kinyissam azt.
-
Inkább lennél hálás, hogy életben
hagytalak – morogta. Forró lehelete csiklandozta a fülemet.
-
Hálás? Lehet, hogy ennél az is jobb lett
volna, ha megölsz – húztam el a szám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése