Az ágyamban ébredtem. Nem tudtam, hogyan kerültem
vissza, egészen addig, míg meg nem láttam Siwont. Az ágy szélén ült,
elmosolyodott, amikor észrevette, hogy magamhoz tértem. Oldalamhoz kaptam,
ujjaim kötszert érintettek.
-
Te voltál…? – néztem a férfire.
-
Remélem, nem baj.
-
Mm- megráztam a fejem – köszönöm.
-
Mit mondtál neki, hogy így felhúzta
magát?
-
Azt, hogy inkább meghalok, csak ne
kelljen lefeküdnöm vele…
-
Bátor vagy – mosolyodott el.
-
Csak őszinte…
-
Egy és ugyan az… de vigyázz vele. Nem
venném a szívemre, ha megölne. Ugyan te is gyorsan gyógyulsz, pár nap és nyoma
sem lesz, de nem lenne vicces, ha tőből kitépné a karod, vagy még rosszabb… Őt
nem érdekli senki, mindig megszerzi azt, amit akar.
-
Ti biztos, hogy testvérek vagytok? –
néztem rá csodálkozva.
-
Ezt hogy érted?
-
Te olyan emberséges vagy…
-
Nos… talán azért, mert én félvér vagyok.
-
Félvér?
-
Az én anyám ember volt. Apánk
beleszeretett egy halandóba, aki később egy sajnálatos baleset során meghalt. A
család egy ellenlábasa ölte meg. De apám még ebben az időben is tartott
szeretőket. Kyuhyun két ével fiatalabb nálam. Tisztavérű elit gyilkoló gép.
-
Milyen szépeket mondasz rólam bátyus –
szólalt meg az ajtóból Kyuhyun.
-
Azt mondtam, kérj tőle bocsánatot, nem
azt, hogy öld meg! – nézett rá mérgesen Siwon.
-
Nem halt meg…
-
Nem rajtad múlt – szuggeráltam gyilkos
tekintettel.
-
Én megmondtam, hogy mutass tiszteletet,
Cica.
-
Neked én nem vagyok cica! – szűrtem a
fogam között idegesen.
-
Ó, dehogynem…!
-
Kyu, állj le!
-
Tűnj el! Most! – csattantam fel.
-
Hű, de forró a levegő, csak nem mérges
vagy?
-
Kifelé te kutya! Most azonnal, különben
megégeted magad! – éreztem, hogy nem sokáig tudom már visszafogni magam.
-
Kage, nyugodj le, kérlek… - Siwon
megfogta a vállamat.
-
Nem, amíg itt van ez a szemét!
-
Hogy merészeled?! – enyhe remegés futott
végig egész testén.
Elfelejtettem, hogy már csak pár nap van teliholdig.
Ha most elveszti az irányítást, nekem tényleg végem.
-
Siwon, csinálj valamit… - kértem halkan.
Ő felállt mellőlem, és testvére felé indult.
-
Te fizeted a felújítást, ha lezúzod a
házat – kiropogtatta nyakcsigolyáit, és megállt Kyuhyun előtt – na, bunyózunk
vagy lelépsz?
-
Nem éri meg – sóhajtott egy nagyot,
megfordult, és ott hagyott minket.
Fáradtan dőltem a párnára, miután megköszöntem a
férfinek. Lassan ő is magamra hagyott, én pedig elaludtam. Pár napig nem voltam
túl aktív, a sulit is kihagytam, nehogy valaki észrevegye a hegeket. Egyik este
a zuhany alatt álltam, mikor Kyuhyun benyitott.
-
Hé, hagyhatnál egy kis magánéletet!
-
Eljössz velem vadászni.
-
Mit csinálok?
-
Vadászol. Velem. Segítek.
-
Ugyan miért?
-
Hogy utána megkaphassam azt, ami jár
nekem – a csukott ajtónak dőlt, karjait összefonta mellkasán.
Nem zavartattam magam, elhúztam a kabin ajtaját, és
végigsimítottam a halvány csíkokon, amiket miatta szereztem. Lassan magamra
csavartam a törülközőm, és felé fordultam. Éppen csak a nyálát nem csurgatta.
Csodálkoztam is, hogy még nem kezdett ki velem.
-
Szóval segítesz, utána pedig megint
megerőszakolsz? – kérdeztem ironikusan.
-
Ha nem tiltakoznál, nem lenne erőszak…
de ha sokáig nem öltözöl fel, nem várok estig.
-
Ennyire kanos vagy?
-
Mégis mit vártál? Arra születtél, hogy
elcsábítsd a férfiakat.
-
Szép sors – grimaszoltam – de nincs okom
lefeküdni veled…
-
Tényleg ennyire taszító lennék?
-
A belső tulajdonságaid mellett, teljesen
mindegy, hogy hogy nézel ki. Kibírhatatlan vagy.
-
Szóval csak a belsővel van baj?
-
Talán rossz a hiper-érzékeny füled? –
meghúztam az említett testrészt – akkor elmondom újra: nem érdekelsz! Most
pedig, megyek felöltözni… - arrébb
löktem az ajtóból, és ott hagytam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése