Licht (Optional bias OS)

Megszöktem otthonról, nem bírtam tovább. Nem kaptam támogatást akkor sem, amikor igazán nagy szükségem lett volna rá. A fogadott bátyám egy seggfej, mostohaanyám pedig katasztrófa. Nem elleneztem, hogy apám újraházasodjon, de most, hogy megtörtént, minden tönkrement. Én is teljesen megváltoztam. Azelőtt mindig jókedvűen láttak, sok barátom volt. Új családomnak hála, teljesen magamba fordultam. Látni sem bírtam őket. Titokban munkát kerestem, egy kávézóban, ahol pár hónap után alvóhelyet is sikerült kerítenem magamnak. Ekkor léceltem le otthonról. Apám teljesen maga alatt volt, de nem érdekelt. Pokollá tette az életem, ezért veszített el. Az ismerőseim próbáltak rábeszélni, hogy menjek haza, de nem hatottak meg. K volt az egyetlen, aki kiállt mellettem, még így is. Pedig náluk sem volt minden rendben, mégis, mindig szakított rám időt, ha szükségem volt rá. Segített, hogy meg tudjam valósítani az álmomat, be akartam jutni egy egyetemre. K terelt jó irányba, nem hagyta, hogy elzülljek. Nem engedte, hogy túlhajszoljam magam, olyan volt, mint édesanyám.

Lassan fél éve dolgoztam a kávézóban, kezdem megszeretni a környéket. Már ismertem a törzsvendégeket, tudtam, hogy mit fognak rendelni, valami mégis hiányzott. Az elején apa még sokszor felhívott, de miután kerekperec megmondtam neki, hogy többet nem lát otthon, ritkultak a hívásai. Mindig mosolyogtam a vendégek előtt, de a színfalak mögött teljesen más volt a helyzet. Gyakran sírtam ki bánatomat K vállán. Senki más nem látta gyenge pillanataimat. Így tudtam megtartani a tökéletes álcát. Egészen addig, amíg Ő meg nem jelent. Megváltoztatott mindent, amint belépett az ajtón. Egyből megfogott a mosolya. Nekem csak egy szimpatikus ismeretlen volt, de a lányok összesúgtak mögötte.

-          Ki vagy te, hogy ekkora felfordulást keltesz? – kérdeztem kíváncsian, és kissé talán tolakodóan.

-          Nem ismersz? – még mindig mosolygott.

Miután megráztam a fejem, bemutatkozott, elvette a rendelést, és távozott. Még egyszer hátra nézett, mielőtt eltűnt az utcán. Kellett pár másodperc, mire magamhoz tértem. A pincérlány egyből cukkolni kezdett, jókat nevettünk. Pár nap múlva ismét megjelent. És ez így folytatódott sokáig. Mindig akkor jött, amikor én voltam műszakban.

-          Ugye holnap szabadnapos vagy? – kérdezte egyik alkalommal.

-          Igen, miért? – felnéztem rá egy pillanatra.

Ő a pultnak támaszkodott, és amint felé pillantottam, gyorsan megcsókolt.

-          Remek. Ne tervezz semmit, reggel érted jövök.

Vigyorogva intett, majd faképnél hagyott. Elpirulva néztem hűlt helyét, lassan elmosolyodtam. Este mindent elmeséltem K-nak. Vigyorogva ölelt magához. Másnap minden megváltozott. Ő változtatott meg mindent. Színt hozott az életembe. Máig nem tudom kellően kifejezni a hálám. Elfújta a kétségbeesés felhőit, Ő lett a fény a sötétségben. És a sötétség lassan szertefoszlott…